Tanítási filozófiám

     A jövő én vagyok, a jövő ti vagytok, a jövő mi vagyunk! Egy olyan világban élünk, ahol az oktatás válságban van. Mindenhol azt hallani, hogy a pedagógusok és a diákok egyaránt leterheltek, kimerültek, nem élvezik már azt, amit csinálnak, nem szeretnek ott lenni, ahol vannak.

     Akkor mégis mi inspirál arra, hogy tanár legyek? A vágy, hogy ezen a nézeten változtatni lehet. A vágy, hogy a diákok és a tanárok élete, kapcsolata jobb legyen. Egy olyan közeg kialakítása, ahonnan nem menekülnek, hanem vágynak arra, hogy újból ott lehessenek. Ez természetesen nem egyszerű feladat, sőt nagyon is nehéz. Úgy gondolom, mindenki tudja, miről beszélek. Akkor mégis mit tehetek én? Mégis mit jelent az, hogy tanárnak lenni? Arról, hogy milyen a rossz és a jó tanár, mindenkinek van egy sajátos képe, mindenkiben születtek már sztereotípiák ezzel kapcsolatban. Na de álljunk csak meg egy pillanatra! Létezik egyáltalán ilyen? Jó vagy rossz tanár? Hiszen mindenkiben ott lehetnek a tanár pozitív és negatív tulajdonságai, azonban, hogy én milyen tanár leszek, arról én tehetek, én alakíthatom ki.

     Kezdem azzal, hogyan lépek be egy osztályterembe. Úgy lépek be, hogy elvárások listája áll előttem, ami feszültséget kelt bennem, azzal a tudattal megyek be, hogy a diákok fegyelmezetlensége, érdektelensége fogad, majd ennek tudatában tartom meg az órát? Vagy úgy, hogy reménnyel, lehetőségek sorával állok szemben? Az ajtó, amelyen belépek, egy kapu lehet számomra, amely egy jobb jövő reményében nyílik meg előttem, ahol olyan diákok várnak, akik tettre készek. Alkothatunk, fejlődhetünk együtt, segíthetjük egymást. Azt a teret, ahol vagyunk, komolyan kell vennünk, hiszen ott varázsolhatunk, ott vannak a lehetőségek, amelyeket felhasználhatunk.

     Motiváció. Mindenkinek nagyon fontos, hiszen a lelkesítés, bíztatás hatására még jobban szeretnénk, akarjuk a célt elérni. Velem szemben ülnek majd a leendő orvosok, pénzügyi tanácsadók, pedagógusok, elnökök. Nem mindegy hogyan értékelem, hogyan motiválom, hogy motiválom e őket egyáltalán. Visszajelzésekre szükségünk van, tanároknak és diákoknak is. Így tudják meg a diákok, hogy miben jók, és milyen területen kell még fejleszteniük önmagukat. Így kapnak bíztatást, segítséget, támogatást. Nem mindegy, hogy azt mondom, „nem tudsz semmit, ülj le egyes!” vagy azt, hogy „máskor készülj fel jobban és a következő órán számolj be nekem a tanultakról”, ezzel esélyt adva hiányossága pótlására. 
     A visszajelzést és azt értékelést elkülöníteném egymástól. Miért ne adhatnék visszajelzést anélkül, hogy osztályzatot kapna a diák? Szükség van e osztályzatra? Tanárként, ha lehetőségem adódik rá, például egy olyan technikát próbálnék ki, amely pontrendszerre épül, nem jegyekre. Pontokat az órai aktivitással, kiselőadással, beadandóval, feladatok elvégzésével, valamiféle számonkérési formával lehetne szerezni és a hónap végén a diák kapna egy jegyet a pontjai alapján. Itt mindenki az érdeklődési kör alapján is szerezhetne pontokat, például kiselőadást készít „a költők szerelmi életéről”, mert őt éppen ez a téma foglalkoztatja, ezt tartja érdekesnek, ezért pedig pontot kap. Vagy, a diákok egyéni portfóliót készítenek a tanultakról. Ma már sok módszer adódik arra is, hogy a diákok aktivitási szintjét emeljük. Különböző bemelegítő játékok (pl.: vakhernyó, tedd, amit mondok, stb), csoportmunkák (mozaik, kérdezz-felelek, stb.), egyéni feladatok, versenyeztető feladatok, stb.

    A tanárok felé való visszajelzés? Az osztály egy tükör, mely azonnal megmutatja, mit csinálunk jól és miben kell változnunk. „Ezeket a diákokat semmi nem foglalkoztatja, csak a beszélgetés, a nyüzsgés és a telefonozás. Semmi értelme nincs így a tanításnak, senki nem figyelt rám, pedig érdekes, izgalmas órát tartottam.” Valóban? Át kell gondolnom, mi az, ami nekem izgalmas és mi az, ami a diákok számára az lehet. Ha elkezdem a világot, a tanulást az ő szemszögükből nézni, átgondolom az adott helyzetet, közelebb kerülhetek hozzájuk, valóban izgalmasabbá tehetem az órákat.

     „Az órán telefonozás, internet használata tilos, a telefont kikapcsolt állapotban a táska aljára tegyétek!” Még mindig itt tartunk, vagy már változunk? A mai fiatalok egy digitális világban nőnek fel, miért ne vinnénk be az oktatásba a modern eszközök használatát, ha ezzel könnyíthetjük az új ismeretek megszerzését, javíthatunk tanulási szokásaikon. Ma már a tanároknak ebben hatalmas felelősségük van, mivel vannak diákok, akiknek szülei nem rendelkeznek modern eszközök használatának tudásával, így a tanár feladata ezt megtanítani. Különböző módszerekkel, eszközökkel színesíthetjük az órát. Irodalom szakos tanárként például létrehozhatunk a Facebook-hoz hasonló oldalakat (amiről már egy korábbi bejegyzésemben olvashattok), ahol költők oldalait hozzák létre a diákok. Közös tereket lehet létrehozni, közös csoportokat, ahol megoszthatunk egymással újabb információkat, olvasmányokat, cikkeket, érdekességeket, házi feladatokat, stb. Német szakos tanárként pedig különböző applikációkat ajánlhatok a diákok számára, aminek segítségével szavakat tanulhatnak és akár jutalom is járhat bizonyos mennyiségű szó megtanulása után.

    Nekem az a célom, hogy a diákok motiváltak legyenek, hasznosnak érezzék a tanulással eltöltött időt, fejlődjenek, új ismereteket szerezzenek és ismereteket osszanak meg egymással, kapcsolatokat teremtsenek, célokat tűzzenek ki és érjenek el. Ha a munkámat ilyenné alakítom, az energiát a diákokból nyerhetem, hiszen ők hálásak lesznek azért, amilyenné teszem a környezetüket.